Találatok 1-11 11-ból(ből) Bradley Cooper keresés alapján

Az utazócirkusznál dolgozó Stanton Carlisle becsvágyó férfi a Rémálmok sikátora online filmbe néhány jól megválasztott szóval tehetségesen manipulálja az embereket. Találkozik egy pszichiáternővel, akiről rövidesen kiderül, hogy talán még nála is veszedelmesebb.
Renée Zellweger szociális munkást játszik ebben a thrillerben: egy különös és titokzatos múltú kislány, a nyugtalanítóan viselkedő Lillith Sullivan ügyét bízzák rá. Ám amikor Emily (Zellweger) úgy próbál segíteni a lányon, hogy az otthonába fogadja, szörnyű rémálom veszi kezdetét. A film másik fontos szereplője Bradley Cooper; a lélegzetelállító történetet váratlan fordulatok és vérfagyasztó befejezés teszi igazán izgalmassá.
A Hannibal Smith ezredes vezette különleges egység a legjobb volt a maga műfajában. Ám egyszer olyan bűnnel vádolták meg a fiúkat, amelyet el sem követtek. Az ítéletet már nem várták meg, hátat fordítottak a seregnek. A csapat ezután is együtt maradt, tagjai maszekolásra adják a fejüket. Szakterületük a robbantás, a különböző fegyverek kezelése, a gyengék védelme, a rosszfiúk megleckéztetése. Az életük cseppet sem unalmas, már csak azért sem, mert állandóan a nyomukban kajtat Charissa Sosa, a ka...
A történet középpontjában a népszerű hadifelszerelés-beszállító,
Brian Gilcrest (Bradley Cooper) áll, aki azért utazik Honolulura,
hogy felügyelje egy kémműhold fellövését. Érkezése után nem sokkal
összefut exével (Rachel McAdams), majd megismerkedik a légierő dögös
pilótanőjével (Emma Stone) is, aki igencsak megdobogtatja főhősünk szívét.
Adam Jones (Bradley Cooper) séfnek mindene megvolt és mindent elvesztett. A két Michelin-csillaggal kitüntetett szakács igazi rocksztárnak számított a pályáján, az ehhez kapcsolódó rossz szokásokkal együtt. A párizsi gasztronómiai élet fenegyereke mindig különcnek számított a szakmájában és kizárólag az érdekelte, hogy bombasztikus ízkombinációkat és ételkölteményeket találjon ki. Ahhoz azonban, hogy megnyithassa saját éttermét és megszerezze az áhított harmadik Michelin-csillagot, a legjobb for...
Renée Zellweger szociális munkást játszik ebben a thrillerben: egy különös és titokzatos múltú kislány, a nyugtalanítóan viselkedő Lillith Sullivan ügyét bízzák rá. Ám amikor Emily (Zellweger) úgy próbál segíteni a lányon, hogy az otthonába fogadja, szörnyű rémálom veszi kezdetét. A film másik fontos szereplője Bradley Cooper; a lélegzetelállító történetet váratlan fordulatok és vérfagyasztó befejezés teszi igazán izgalmassá.
A show business kegyetlen és kiszámíthatatlan: de mennie kell. Jackson Maine (Bradley Cooper) valaha híres volt, de az ital és az örök turnézás kiszívta minden erejét. Leáldozóban van a csillaga. Ám megismerkedik egy fiatal, naiv és ismeretlen énekesnővel (Lady Gaga), akiben meglátja a zsenit. A férfi támogatja felfedezettjét, és közben beleszeret. Egyre szenvedélyesebb viszonyuk közben egyre jobban el is távolodnak egymástól: mert az ismeretlen lány pályája fantasztikus ütemben ível felfelé.
Irving (Christian Bale) zseni. De sajnos, a hazugság mestere, az átverés bajnoka, a történelem egyik legsikeresebb szélhámosa. Annyira, hogy olyasmi sikerült neki, ami sok, nála komolyabbnak és fontosabbnak tűnő embernek sem: beleírta magát az Egyesült Államok történetébe. Ő valamint bűn- és élettársa (Amy Adams) egy ideje kénytelen egy FBI-ügynöknek (Bradley Cooper) is dolgozni, aki ráveszi őket, hogy küzdjék be magukat a maffia felső köreibe. Ebben az izgalmas, sok új lehetőséget kínáló és nag...
Carl Allen (Jim Carrey) a válása után teljesen bezárkózik, és csak kedvenc horrorfilmjeinek él. Hiába próbálja őt barátja, Peter (Bradley Cooper) kirángatni a gödörből, mindig mindenre nemet mond. Egészen addig, amíg össze nem hozza a sors egy félőrültnek látszó ismerősével, aki elcipeli őt Terrence (Terence Trump) szemináriumára. Maga sem tudja, hogyan és miért, de fogadalmat tesz, hogy mostantól mindenre igent mond. Az igeneknek köszönhetően az utcai verekedéstől az előléptetésig mindent átél,...
Bradley Cooper és Robert De Niro a főszereplői a Csúcshatás című lebilincselő akcióthrillernek, amelyben egy sikertelen író életét fenekestül felforgatja egy szupertitkos “intelligens gyógyszer”. Segítségével teljes agykapacitását kihasználja, és önmaga tökéletes verziójává válik. Rendkívüli képességeire azonban olyanok is felfigyelnek, akiket kétes szándékok vezérelnek, és hamarosan a túlélése a tét ebben az izgalmas és provokatív filmben.